„Hiába alakult ki hatalmas tiltakozás, a Nemzeti Földalapkezelő és a Vidékfejlesztési Minisztérium végigvitte a földek újraosztását, szétrombolva ezzel a mintagazdaságot. Az üggyel kapcsolatban makacsul tartotta magát – ám természetéből adódóan bizonyíthatatlan volt – a feltételezés, amely szerint Kishantos ellehetetlenítése nem föld-, sokkal inkább pártpolitikai ügy: Ángyán József, aki korábban épp a kormány földdel kapcsolatos intézkedései miatt került szembe a Fidesszel és a miniszterelnökkel, ezer szállal kötődött a gazdasághoz, annak vezetője, Ács Sándorné régi bizalmasa volt. Bitay Márton, a Vidékfejlesztési Minisztérium akkori – és az utódtárca, a földművelésügyi jelenlegi – államtitkára azonban rendre arra hivatkozott, hogy a biogazdaság bérletidíj-elmaradásban van, megkárosította az államot, és nem teljesített vállalt fejlesztéseket.
Szavaiban sokan kételkedtek, ám tegnap óta már papírja is van róla: nem mondott igazat.
A Fővárosi Ítélőtábla másodfokon, jogerősen kimondta, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium megsértette a Kishantosi Nonprofit Kft. jó hírnévhez fűződő jogát, dr. Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár pedig félrevezette a magyar közvéleményt Kishantos ügyében, mert Kishantosnak soha nem volt bérletidíj-elmaradása, nem igaz, hogy megkárosította az államot, és nem igaz, hogy olyan fejlesztéseket vállalt, amelyeket nem teljesített. A bíróság a minisztériumot a további jogsértéstől eltiltotta, és elégtétel adására kötelezte.”